Ha lehull a harmat nyári éjszakákon,
és zizegni hallod a szél kristályait,
onnan, ahol, mint élők élnek az álmok,
s bejárják a lélek ismeretlen tájait...

És ha agapanthusok közt száll az álom,
s az ég folyamaiban - hallani lehet -,
mossák fényüket a már megélt napok,
s a kékbe ömlenek csendesen veled...

Olyankor az éj rezzenetlen tenger,
s a csend hatalmas koszorúja alatt,
alszik a lélek, álmodik az ember,
s az álmok népével dalol új dalokat.