Tó előtt magányos tuja
Ágaiban arany fénylett.
ott pihent a nap sugara,
egésznap csak mindez érted.

Megsimogatott az ága,
Mintha kezet fogna veled,
Hosszú varázslásban várta,
Hogy egyszer megérinthessed.

Történt, hogy a tó fodrából
Kiemelkedett egy virág.
Most csak egyedül, de máskor
Palotákkal nereidák.

Megvárták az éji szellőt,
s a víz tükrén táncba kezdtek.
Arany tuja tudta mitől
lettek virágok tündérek.

Az érintés életet ad:
a vágymese varázslatát.
Mert elhisszük minden várat
élők tartják, nereidák