Drága Zsikém! Versed minden alkalommal megdöbbent, elszomorít és megkönnyeztet... Csekélyke egyezéseket is találok saját gyökereimben, de azt csak halkan jegyzem meg. És még azt, hogy hiába csizmatalp, balta is minden egyéb szörnyűség, mert mindennek ellenére nagyszerű , csodálatosan szeretnivaló emberré váltál. Büszke vagyok, hogy a barátaim közt tudhatlak!

Hatásos és mélyenszántó, pazar vers, mely rendkívül kifejező, s ha nem tudnám valóságtartalmát tetszene is, nagyon. De így...  Túlzottan megszerettelek ahhoz, hogy csak egy versként tekintsek rá! Bocsáss meg, de újból elszomorít:(((( A Te előadásodban, egy kis fanyar humorral vegyítve lenyűgöző, és.. mégis... iszonyúan fájdalmas.

Szeretettel ölellek: Judit

Történeted igazságát hiszem. ...És sajnálom. De mint versed, nagyon jó alkotás!

Megkönnyeztem versedet..... ((és mégis szereted, nem tehetsz mást.... Andi

Hallgattam versed,  bepillantást nyerthettem életedbe. Köszönöm.

Így kell VERS-et írni.
Bár az egyénből, az egyéni sorsból indul el a vers, mégis úgy teszi mindezt, hogy  felölel egy egész korszakot, egy egész generációt, majd a generációváltást is. Tudom, az egyéni hangvétel ellenére sokan magukénak érezhetik, hiszen rengetegen jártak hasonló cipőben - a kor "betegsége" volt ez (is) talán. Mégis állandó tragédiaként lengi be az életet az Apa bálványképének összeomlása, ledegradálódása, ám mégis, valamiféle "örökké az ő lányaságával" megbocsátasz neki és szereted a végtelenségig azt az embert, aki többet talán nem is követhetett volna el a családja, a gyerekei - és ezzel együtt önmaga ellen sem. Honnan jön ez a megbocsátás, példamutatás? Ahonnan az "ápolónőség", úgy hiszem. Jobbá akarod tenni a világot, ha már olyan, amilyen. Hagyod, hogy "égi stócba" rakja Édesapád a tégláit. Miylen szépen hagyod. Miylen szépen írod.

A Téglagyári eldorádó mellett másik fő versed!!!

Gratulálok!

Öleléssel:

csengőnyomód