Üzenő

Ötletek és a megvalósítás. Kattints ide                     Országos CINKE találkozó! Jelentkezz itt                     CINKEfészek Antológia 2009. Itt rendelheted
2010. 03.17. 16 óra - Csaba Ildikó Tiffany üvegkészítő kiállításának megnyitója, 17 órától - Irodalmi Rádió. A műsor, a CINKE honlapon élő adásban fogható lesz.
Szavazz Te is a mindenkori legjobb alkotásokra itt!

Ötletek, és a megvalósítás.

Ötletek, és a megvalósítás.

Ebbe a fórumba várjuk az ötleteket, és a lehetséges megvalósításokat programjainkra.

prayer


2010 második negyedévtől

2010 második negyedévtől ismét visszatérnek az önálló irodalmi estek.
Azok az írók-költők, versfaragók-tollforgatók, akiknek mondanivalójuk van szélesebb közönségben is, azok kérem, jelentkezzenek. Akár élő rádióadásban, közönség előtt, vagy felvételről. Minden jelentkező állítson össze magáról és magától anyagot úgy, hogy 1 -1,5 órába férjen bele. Vendégművészeket, zenészeket,barátokat bárki meghívhat előadónak, akik tolmácsolják írásaikat, de természetesen, Ő maga is előadhatja azokat.  
Sőt, a jelenlévő CINKE tagok is kivehetik ebből a részüket, minden alkalommal más-más alkotásaiból olvasnának, szavalnának föl.
Aki nem tud Pécsre jönni erre a bemutatkozásra, annak, és a többieknek is lehetőségük van elküldeni Mp-3 formátumban felmondott, felszavalt verseiket, prózáikat, mint egy riport formájában, hogy önmagukról is valljanak kicsit. Arról lehet beszélni, amit fontosnak tart magáról, a költészetéről, a világról, vagy amit el szeretne mondani. Ezekből szintén rádióadásokat készítünk és műsorra tűzzük azokat.

Továbbá várjuk azon műveket is, melyekből rádiójátékokat készíthetünk. Több szereplőset, vagy monológot, mindegy. A lényeg, hogy érdekes, figyelemfelkeltő alkotás legyen.
A jól sikerült műsorokat átveszik más kistérségi rádiók is, így egyszerre több vidéken is hallhatnak bennünket.

Várjuk még színdarabok forgatókönyveit, színjátszó csoportokat, akik előadnák azokat, vagy más, hozott színdarabokat. Színháztermünk 100 fő befogadó képes.

Akik szeretik a klubfoglalkozásokat, kötetlen beszélgetéseket irodalomról, vagy bármiről, azoknak is nyitva áll a pécsi Origó-Ház. Kávézónk, éttermünk alkalmas minden efféle találkozóra. Természetesen, erre is itt kell jelentkezni, hogy mely napokon, hány órakor legyenek ezek a tereferék.

Tervünk egy táncház beindítása is. Ide elsősorban a hastánc szerelmeseit várjuk, de a társastánc elsajátítása épp úgy lehetséges.

Képzőművészek kiállításait továbbra is ünnepélyesen megrendezzük
. Látványos megnyitókkal kedveskedünk, egy-egy kiállítás általában 4 hétig látogatható. Így egész éves folyamatos, állandóan megújuló kiállításokat tarthatunk.
Kérek minden festőt, szobrászt, egyéb képzőművészt, akik szívesen elhozzák és bemutatják alkotásaikat, jelentkezzenek.

Minden ötletet megbeszélünk, előjegyzünk, hogy mindenkire sor kerülhessen folyamatosan.

Ahogy az ötletek, jelentkezők jönnek, úgy nyitók arra vonatkozóan külön fórumot a könnyebb kezelhetőségért, átláthatóságért.

A CINKE program összes rendezvénye, a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program védjegyével ellátott hivatalos eseménye.

prayer

Kedves Zoli! Köszönöm azt a

Kedves Zoli! Köszönöm azt a rengeteg, áldozatos munkát, amit a CINKE érdekében végzel! Rám természetesen mindenben számíthatsz, szervezés, munka, rádiózás, részvétel, rádiójáték stb. Tamiska verset is szívesen vállalok, ha rám bízod!

Szeretettel: Judit

"Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."

Köszönöm, Judit!tamiska már

Köszönöm, Judit!
tamiska már elkezdte küldözgetni a hangzóanyagait, amiből természetesen egy önálló adás lesz.
Gratulálok Neki! :)))

prayer

csodálatos az a munka amit

csodálatos az a munka amit ott végeztek:) ha akarjátok jövök:), bár se táncban, sem versírásban nem vagyok profi de a képeimet hozom ha kell . örülök, hogy köztettek lehetek:

nora

Igen, számítunk rád! A

Igen, számítunk rád! A táncikálást én sem erőltetem. :) A képeidre viszont igényt tartunk.

prayer

Szívesen segítek továbbra is

Szívesen segítek továbbra is mindenben amiben csak tudok !

Kösz, Oti! Sok feladatod

Kösz, Oti! Sok feladatod lesz, ezt megígérem. :)))

prayer

ezt találtam lehet

ezt találtam lehet érdekes:)

A HÓNAP PÁLYÁZATA - milliók a művészek támogatására

A Nemzeti Kulturális Alap Három pályázati felhívás tett közzé az alábbi témakörökben:
1. Nemzetközi kortárs képzőművészeti rendezvények, kiállítások megvalósítása és dokumentálása.
2. Hazai csoportos és egyéni kortárs képzőművészeti kiállítások megvalósítása.
3. Képzőművészeti alkotótelepek, alkotóműhelyek és szimpóziumok szakmai programjainak megvalósítása.

Pályázati adatlapot kitölteni csak az NKA portálján lehet! Részletes információk az alábbi linket találhatók:
http://www.nka.hu

nora

Köszönjük Nórikám! Megnézem,

Köszönjük Nórikám! Megnézem, csak addig nem lehet,míg nem végzek a 2009 évre vonatkozó nagyon komoly művészeti statisztika elkészítésével, mert anélkül nem lehet pályázni!!!

Bár sikerülne:)))

Szeretettel ölellek: Judit

"Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."

Hát, lenne egy-két ötlet. Mit

Hát, lenne egy-két ötlet. Mit szólnál egy felnőtt és egy gyerek mesedélutánnak anyatka módra? Persze egyedül nem tudom megcsinálni.....

Alattad a föld, Fölötted az ég, Benned a létra.   / Weöres Sándor/

Én szívesen segítek, akár fel

Én szívesen segítek, akár fel is olvasok, ha elfogadod:))

"Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."

Az nagyon jó lenne, biztosan

Az nagyon jó lenne, biztosan meg tudjuk beszélni a részleteket:)))) Köszönöm! Andi:))))

Alattad a föld, Fölötted az ég, Benned a létra.   / Weöres Sándor/

Keresem magam is a

Keresem magam is a lehetőséget, gondolkodom, mit tehetnék én is ehhez a csodálatos, és áldozatos munkához. Köszönöm, Zolinak, Juditnak, és mindenkinek!

Szeretettel: Klári

és egy kis közös alkotáshoz??

és egy kis közös alkotáshoz?? Lukács Marikával nagy tapsztalatunk van ebben:)

nora

Az szuper volna:))

Az szuper volna:))

"Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."

júlisban arra leszek

júlisban arra leszek alkotótáborban pontosan monddom mikor tudom a dátumot, és összehozzuk:)

nora

Azért kell időben tudni, mert

Azért kell időben tudni, mert minden produkciót, programot le kell jelentenünk az EKF-nek, ugyanis a CINKE program mostantól a védjegyük alá tartozik, így minden kiadványukban benne leszünk, csak ehhez időben kell szólnunk, mint mondtam.

prayer

én szombaton megtudom hoyg

én szombaton megtudom hoyg mikor lesz vége a tábornak és onnan egyből Pécsre mennénk, szombat este jelentkezem ez ügyben.), s ha lesz szabad hely akkor vinném a képeimet is megmutogatni:)ha valakit érdekelne .)

nora

Rendben, várunk! :)

Rendben, várunk! :)

prayer

Most viccelsz? Persze, hogy

Most viccelsz? Persze, hogy érdekel:))))) Alig várom!!!!

"Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."

jaj TEE:)

jaj TEE:)

nora

Ötleteim: Megadott napokon a

Ötleteim: Megadott napokon a rádióban egy 15 perc Anyatka mesél címmel. Felnőtteknek is lehetne ugyanígy bizonyos időközönként egy negyed óra, mondjuk Hétköznapok történetei címmel. Nem lenne harag, ha rajtam kívül mások nevellái is bekerülnének. A mesékhez ragaszkodnék:)))))), persze csak ha nem baj.....Andi

Alattad a föld, Fölötted az ég, Benned a létra.   / Weöres Sándor/

Ez szuper ötlet Andikám!

Ez szuper ötlet Andikám! Teljesen megvalósítható, de úgy vélem lehetne ebből egy élő programot is kerekíteni a rádiós meséken túl. Mivel magam is úgy látom, túl soká nem lehet lekötni a gyerekek figyelmét ezért én úgy vélem, össze kellene kötni valamivel a mesedélutánt: rajzverseny, (esetleg aszfaltrajz), fogócska,diavetítés, régi diákról (nekem talán még meg van is valahol, de erre nem vennék mérget) vagy ha már jobb idő van lehetne az udvaron kicsit játszóházszerűen, esetleg a "komlói Kreatív Műhely" kedves óvónőinek bevonásával:))) Akkor akár egy egész napos tavaszi - kora nyári program is lehetne:))

Szeretettel ölllek: Judit

"Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."

Benne vagyok Judit:))))

Benne vagyok Judit:))))

Alattad a föld, Fölötted az ég, Benned a létra.   / Weöres Sándor/

Megpróbálok a debreceni és

Megpróbálok a debreceni és pár megyei rádiónál egy 10 perces lehetőséget a cinke bemutatására, ha módomban áll akkor kérem az anyagot

Hogy ez milyen szuper lenne,

Hogy ez milyen szuper lenne, drága Enikőm!!!! Megvan a teljes eddigi CINKE anyag egy összefüggő 11 oldalas munkában a tervekkel célokkal együtt! Épp ma frissítettem!Ezt hétfőn elküldöm Neked, hogy el tudd dönteni, érdemesek vagyunk -e rá!!! Szerintem igen:)))))

Szeretettel ölellek: Judit 

"Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."

Bár csak közelebb lennék...

Bár csak közelebb lennék...

Beleittam az életembe..

Keserű

Kedves Zoli! Hiszen közelebb

Kedves Zoli!

Hiszen közelebb vagy, mint gondolnád.
Minden Mp3-ban felszavalt versed, prózád, magadról bemutatkozásodból műsor születik.
Vedd fel, vagy szavaltasd fel, a saját bemutatkozásod Te mondd fel úgy, ha kell, azt a megfelelő helyen részleteire is lehessen bontani, akár, hogy köztben is hallahtóak legyenek verseid.

Mindössze ennyi a feladatod.

Ugye, hogy milyen közel vagy! :)))

prayer

Próbát fogok tenni Ti meg

Próbát fogok tenni

Ti meg majd elbíráljátok életképességét:)

 

Beleittam az életembe..

Keserű

Azt jól teszed, nagyon

Azt jól teszed, nagyon várom:))))

"Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."

Ötlet van, de az

Ötlet van, de az megvalósíthatatlan...

gaby

Megpróbálkoznék összeállítani

Megpróbálkoznék összeállítani egy irodalmi estet a saját anyagaimból.

HURRÁÁÁÁ!... Egy rajongód már

HURRÁÁÁÁ!... Egy rajongód már van. :)))
Köszönöm!

prayer

Drága Nitám! Ott szeretnék

Drága Nitám! Ott szeretnék lenni és hallani:))))

Szeretettel ölellek: Judit

"Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."

Nem tolongtok itt a

Nem tolongtok itt a kezdeményezésekkel. Pedig bárhová kattintotok, ott van a lap tetején ennek elérése.
Kérlek benneteket, ne kelljen mindenkit kéretni, mint a szűz lányokat, jelentkezzetek. Legyen önbizalmatok!

Egy önálló estre én is benevezek.

prayer

Nagyszerű ötlet, ha

Nagyszerű ötlet, ha moderátort keresel szívesen vállalom:)))

Szeretettel: Judit

"Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."

Szívesen segítek, amiben

Szívesen segítek, amiben tudok - pl. rádiójáték, színjáték, Anyatka mesedélutánja, felolvasás, akár saját verses összeállításra is beneveznék és vannak talán tetsző fotóim is. Esetleg, ha belefér a : Vidám sarok - vidám sorok     - a nevetésért, jó hangulatért.

 

Kedves Mindenki... De főleg a

Kedves Mindenki... De főleg a FŐSZERVEZŐK Zoli és Judit

Már a voltam nálatok egy önálló estel, és semmi sem riaszt vissza attól, hogy a szerelem után az élet dolgairól is csináljak egy versműsort, ha van rá hely-érdeklődő hallgatóság.

Megfelelő időegyeztetés után szívesen megyek mert élőben az igazi.

De volna még öteletem mint előadónak is. Lehetne egy olyan délutánt szervezni ahol a kedvenc klasszikus versek szerepelnek. Én szívesen felkészülök mint előadó. Volot már egy ilyen rendezvényem Irodalmi kávéház címmel és sokan hallgatták szívesen a kedvenc verseiket.

Kedves Péter! Örömmel vesszük

Kedves Péter!

Örömmel vesszük ötleteid, köszönjük, és élünk vele!
Kérlek, készítsd el a forgatókönyved, tudod, ahogyan múltkor, és határozd meg, melyik lenne az az időpont, amikor itt tudnál lenni. Ha lehet, több dátumot is jelölj meg, hogy mindannyiunknak jó legyen.

A klasszikusok pedig tényleg szuper! Ennek levezénylését is vállalod a Rádióban? Mert benevezek én is néhány kedvencemmel, ha szabad.

prayer

Elkészítem a forgatókönyvet

Elkészítem a forgatókönyvet és küldöm, a dátumokkalegyütt.

A klasszikusokra is javasolok majd dátumot. Természetesen vállalom a rádiót is, bár amit én csináltam az élő kávéházi program volt.

Üdv

Péter

Alig várom drága Skorpió,

Alig várom drága Skorpió, hiszen tudod, hogy utoljára is a lábaid előtt hevertem:)))))

Nagyszerű az ötlet, köszönjük a felajánlást!

Szeretettel ölellek: Judit

"Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."

Hi, Cinkék! A következő

Hi, Cinkék!

A következő Antológiához néhány építő jellegűnek szánt megjegyzésem lenn...

Ha továbbra is lesz lehetőség lemez mellékletre, akkor az arra szánt anyagot át kellene konvertálni, hogy akár egy asztali lejátszón is élvezhető legyen! Mind hang, mind látvány szempontjából! (Nincs mindenkinek PC-je.)

A lemezre fel kellene tenni a beválasztott képeket, fotókat, munkák másolatát eredetiben is, hogy nagyobb élményt nyújthasson a könyvben megjelenő lenyomat mellett mind színvilágban, kontrasztban, méretben, hangulatban, kiegészítésként.

Ha valakinek vannak saját fotói az eseményekről, kiállításokról, s be tudja adni a közösbe, az jó lenne! Így több szemszögből, jobb minőséget kiválogatva, igényesebb kiadvány lehetne a következő  Antológia!

Nem akartam senki munkáját becsmérelni, csak a fejlődés érdekében tettem e néhány megjegyzést. Bár lehet nincs igazam, de én így érzem... Sorry!

További békés boldog alkotást mindenkinek!

@ngel
Kedves Targoncás, A DVD

Kedves Targoncás,

A DVD méretbeli korlátait kellett figyelembe vennünk akkor, amikr kénytelenek voltunk ezen formátum mellett dönteni. Először mi is asztali PC-n lejátszható megoldásban gondolkodtunk, sőt el is készült egy olyan verzió is, ám még az EKF-es estek sem fértek volna rá, nem hogy még a további rádióadások, fényképek, tévéfelvételek...

A fotók minőségéről sem tehetek. Nyitva állt a lehetőség, hogy küldjön mindneki fotókat, ez csak néhányatok esetében fordult elő. Örülnék, ha egy komoly fotómasinás géppel bővülne a Cinke "eszköztára", és egy olyan emberrel, aki ezt érdemben és jól kezelni is tudja. Reméljük a legjobbakat!

Remélem, aki a következő évi antológiát csinálja, komolyabb technikai háttérrel fog bírni a kiadvány minőségi elkészítésében.

Üdvözlettel:

 

Em

Jók az  ötleteid.

Jók az  ötleteid.

Nem tudom figyelitek-e még de

Nem tudom figyelitek-e még de van még egy ötletem.

Pályázatot lehetne kiirni "Igy írunk MI" szlogennel. Mindenki aki részt akar venni válasszon megának egy klasszikustól egy verset, és irja meg a saját eszköztárával ugyanazt. Az így meírt vers legyen stílusában, hangulatában és mondanivalójában is felismerhetően azonos a választott klasszikussal. Aztán egy program keretén belül egy választott zyüri által legjobbnak ítélt X.számú verset be lehetne mutatni, úgy hogy előbb a klasszikus majd a pályázati vers hangozzon el. Lehetne közönségszavazással eldöntani az első három helyezettet és valami kis ajándékkal jutalmazni.( én felajánlok egy vers dvd-t erre a célra)

 

 

Kedves Péter! Persze, hogy

Kedves Péter!

Persze, hogy mindenre figyelünk, így ötleteidre is. De ha már így felajánlottad e célra a DVD-t, mi lenne, ha Te magad felügyelnéd ezt a pályázatot, és lennél ennek felelőse?(!)
Várom erre válaszod, s ha jónak látod így, akkor nyitunk rá egy felületet.

prayer

Nagyon szívesen teszem bár

Nagyon szívesen teszem bár akkor magam kizárom belőle. Nem baj majd felteszem mint példát. Ugyanis Ady Endre Elbocsátó szép üzenetére ikerversként írtam a Voltál c. versemet

Tudnod kell, hogy most három hétig egy szanatóriumban leszek és nem tudom onna tudok-e netezni. Igy az inditást javasolnám április elsejétől.

 

Üdvözlettel

Péter

Drága Péterem! Gyógyulj mert

Drága Péterem! Gyógyulj mert szükségünk van szuper ötleteidre és Rád is:)))

Szeretettel: Judit

"Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."

2010. agusztusában önálló
2010. agusztusában önálló előadói esten vennék részt. Persze, ha valaki csatlakozna, azt is szívesen venném. Ligeti Éva
Köszönjük drága Évám,

Köszönjük drága Évám, szeretettel várunk:))

"Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."