ARTHUR SYMONS
KOPOGÓ KÉZ

A szívemen kopog egy régi kéz.
Bezártam ajtaját:
"Menj innen, a hangod már nem igéz,
kérlek menj vissza hát."

"Nyiss ajtót, bús vagyok és fáradott,
éj ül a táj fölött.
Átvándoroltam éjet és napot,
s most, lásd, érted jövök."

A régi kéz kopog türelmesen,
és fájó hangja sért.
"Hát nem nyitod ki, nem vársz már te
sem?
Nem kell, ki visszatért?"

"Menj, menj. Én, aki éltem, most alant
halott vagyok, halott."
"Én is" felelt a síró, tompa hang,
s a kéz elhallgatott.

Most csend van, csak a tél sír keserűn,
szél veri a dobot.
A szerelem bolyong az éjbe künn,
és többé nem kopog.