Székelyhidi Zsolt

Hol a szenvedély

Hol a szenvedély, kérdezzük, miközben nem bírunk ki egész napokat, hogy ne lássuk, ne halljuk, ne érezzük egymást, hol a szenvedély, mint amikor fúj, viharzik a szél, de nem látszik, mert a szélnek nincs színe. Nem látszik hát a szenvedélyem sem, talán túl mélyre dugtuk, talán, pedig nem, mert naponta érzem a kötôdést, a lélegzeted a telefonban, a pillantásaid tüzét, azt a belsô lüktetést, ami úgy erôsödik bennem, mint amikor elektromos mágnes közelébe kerülnek a vasporszemek, a testemet úgy feszíti hozzád ez a vonzalom, hidd el, a hol a szenvedély idejétmúlt kérdés itt, nem ezt kérdezném kérdezôs pillanataimban, hanem inkább hol teljesedhet ki, melyik pici zug lehet a szívünk, eszünk, kezünk, az ajkaink, a formás lábaid gôzös szenvedélyhelye, még hány pillanatot kell forró energiánkkal együtt magunkban eltüzelni, mielôtt egymást tüzelnénk végre, lángolva hemperegnénk már hosszú, órákig tartó pillanatainkban, amire mindketten vágyunk, mindketten kívánunk, mindketten beleszerelmesedünk újra és újra mindkettônkbe.