A BOLDOGSÁGRÓL
( Szűcs István )

Dögmeleg van gyerekek, dögmeleg.
Bátran el lehet mondani, hogy a kertemben úgy nő a gaz, mint a gaz, de most még az is eldobja magát, lihegve belesárul a napsütésbe, csak kókadozik. Eső , a szokásos helybéli eső volt, egy hete az is. Leesett három csepp. Kettő abból is mellé. Ahhoz már nagy csoda kell, hogy átjöjjön a Maroson valami rendesebb zápor.
Ahogy elnéztem a csóri paradicsomokat, hát nagyon rájukfért volna némi alapozókrém, puder, mifene. Legalább némileg tűnjenek el a ráncaik.
No , itt nincs más hátra , mint előre!! Locsolni kell.
Felállítottam Paradicsomék közepébe a háromlábú állványkát , tetején az öntözővel, kihúztam a kábelt, és bekapcsoltam a szivattyút.
Igyatok a franc belétek. Szedjétek már össze magatok. Hát hogy néztek ki már megint.
Szép körkörös vízfüggöny jött az öntözőből.Még némi aprócska szivárvány is nőtt a vízpermet szélein. Én pedig behevertem a szilvafaárnyékba ,és a szélhordta permetben hűvösöltem , míg arrébb nem kell majd rakni az öntözőt. Nehogy már csak paradicsoméknak legyen jó.
A vízpermet suhogását éktelen csiripelés törte meg. Felfigyeltem rá, ugyan mi ez a nagy balhé. Dumálnak a verebek, nyomják a sódert, de most egész más a hangjuk.Hangosabb, szaporábban nyomják, feltűnő , élénk a szövegelés.Körbenéztem héja, szarka, egyéb ragadozó iránt. Sehol ellenség a láthatáron. Hat – nyolc veréb ugrándozik a meggyfaágon. Felröppennek páran.Bele a vízpermetbe. Aztán összejönnek vagy húszan a hírverésre. Tusolnak. Fürödnek. A vízpermet alatt felborzolt tollal rázza magát a verébnépség, kiugrál, kiröppen alóla, kirázza kabátjából a vizet. Tollászkodik. Utána usgyi vissza. És telitorokból nyomják a szöveget.
Hát mit mondjak. Szerintem fülig érő csőrrel vigyorogtak közben.
Látnotok kellett volna azt a boldogságot, ahogy élvezték a tusolást, az üdítő zuhanyt a hőségben.
Soha nem láttam még ilyet. Nem is hallottam róla, hogy a madarak fürdeni szeretnek.
És az a mérhetetlen boldogságuk nekem nagyon szívbemarkoló volt. Ez a kupac veréb Olyan szívbéli örömmel fogadta ezt a kis vizözönt, amihez hozzájuthattak, amit elképzelni sem tudnánk madarakról.
Tanulhatunk tőlük. Az élet számtalanszor ad nekünk is hasonló apró, hétköznapi örömöket.
Észre sem vesszük. Nem figyelünk oda.
Még csak nem is tudjuk , hogy boldogok vagyunk.
Gyerekek! Tanuljatok a verebektől!!!! Boldognak lenni.