Tegnap volt csak? Vagy az örökkévaló telt azóta el
Hogy karodban ringva jövőt hazudtunk néhány lopott
Pillanatnak, s reménynek gyújtott szikrát egy aprócska jel
Mely hervadó vágyunk langyos tüzében foltosra kopott?
S vagyok-e még emlék Neked, mint fénykép aranykeretben
Min magányos percekben remegő kezed végigsimít -
Vagy csak sárgult kópia feledve egy pókhálós szegletben
Mely megszentelt figyelmedért többé már hiába sikít?
S merre vitt utad? A piramisok kripta-világában
Találtál-e választ? Vagy kérdés nélkül keringsz céltalan,
Elveszejtve önmagad egy labirintus zegzugában,
S küldeném veled megmentő fonalam minduntalan,
De Theseus nem vágyik már Ariadné tüzes ölébe
Önnön fényében tetszelg’, a boldogságát keresi
S ragyogóbb csillagokat vonz izzó bűvkörébe
Hisz fényüktől csak ő lesz gazdagabb, s ez hízelg’ neki.

Tudod, ebben a világban többé nem lelem helyem
Elvesztem, feladtam, építeni már nem akarok
Minden olyan cudar lett, rideg és kegyetlen
Mocsárba süllyedek, s felém nem nyúlnak karok.
A múltat feledni nehéz, én már szeretni sem tudok
Álmatlanul forgolódom, míg rám talál a reggel -
Téged kutatlak, majd üres utcákon futok, csak futok
Hol házak merednek rám bamba üvegszemekkel
Mint megannyi undok kísértet áldozatra lesve.
Sodródom nélküled, mint életképtelen torz alak
Ki kétségbeesve és elvesztett fétuszát keresve
Őrjöng, rombol és pusztít mindent, mi útjába akad.
Látod? Ezt tetted velem. Többé se múltam, se jelenem.
Megragadnám, mi kell, de csak levegőt markol kezem
S mint lidérc a két világ közt bolyongok istentelen
Míg utam meglelem - s Te nem vagy már iránytű nekem.