Harminchat február fakult fénye dereng
Föl-föl, mint kútmélynek aljáról csillagok
Gyakorta szárnyaltam, s hogy milyen idelenn
Most merülve nézem, vizsgálom, ki vagyok?

Ahogy alászállok, tompulnak a képek
Sűrűbb csönd vesz körül, s minden imbolyog
Tegnapnak élek, a holnapok tiétek
Megvetőn mondhatják: ez milyen dolog!

De nem, nem érdekel üres locsogásuk
Orrom már víz színén szippant hűs illatot
Minden ajtóval beljebb, melyre rácsuk
Elveszítve mind több vezércsillagot

Aztán végtelenül egymáséba folynak
A körök elmosódott foltok lesznek csupán
Szürkévé, mik egykor színesek voltak
Mint fáradt, morc, esős szombat délután

Számvetésnek kéne lenni itt benn mostan
S lám, csak kortyolgatom e kristályos vizet
Szennyesem egyszer már hófehérre mostam
De tudom, én leszek, ki újra megfizet

Bemerítkezem hát, zárulj fölém felszín
Lényegüljünk eggyé cseppről cseppre mind
Tűnjék el a forma, legyen színtelen szín
Teremtődjön újjá jobb remény szerint

Felnézek az égre még benne állva, lenn
Államról vízcsepp gördül, szemlélem, más vagyok?
Harminchat február fakult fénye dereng
Föl-föl, mint kútmélynek aljáról csillagok

2005-12-29