Beiskolázási gondolatok

blue képe

Mostani, fő gondolataim az iskolák és a tankönyvek körül forognak. Kisebbik gyerkőc már be van iskolázva. Mindent megvettem ami szükséges, kivétel a tornanaci, de talán ráakadok majd egyre, ami pont Őt keresi.

Nagyobbik fiamnál viszont más a helyzet. Még hiányzik két tankönyve, de bíztattak a tankönyvboltban, hogy kb. szeptember közepére az is kapható lesz náluk, legalábbis a tegnapi beszélgetés során.

Iskolakezdési támogatással fizetek, ami könnyebbséget jelent a pénztárcámnak, de ugyanakkor némi kötöttséget is, hogy miként és hogyan vásárolhatom le. Az általános iskolában ezzel még nincs semmi gond, mert ott simán elfogadják. Ezzel szemben a középiskolában nem, ezért járok a bolt nyakára. Tegnap sikerült még két könyvet megvenni. Az összeg: 3.750,- Ft. Mondtam a pénztárosnak, hogy 4.000-et tudok adni nem kell visszaadni, mivel tudom, hogy ebből nem adnak vissza, mert nem kp., de közölte velem, hogy csak akkor tudja levonni ezt az  összeget, ha a vásárolt értékem 4.000,- Ft felett van. Magyarván kényszerítenek arra, hogy vegyek még valamit. Persze a bolt aljában könyvek százai sorakoznak a polcokon és én szívesen meg is tenném, hogy veszek még valamit, de sajnos csak a tankönyvekre vonatkozik az iskolakezdési támogatás. Mindegy...vettem még egy pici olasz szótárt, remélvén, hogy gyermek ki is tudja használni.

Nos, én igazából felháborítónak tartom ezt a vásárlási módszert. Ha már egyszer van az a beiskolázási támogatás vagy az étkezési hozzájárulás, akkor miért ne legyen annak is váltópénze? Akkor abból tudnak a pénztárosok visszaadni és tulajdonképpen senki sem károsodna, illetve nem kellene túlköltenie magát, ha egyszer nem akar vásárolni. Komolyan mondom én tegnap úgy éreztem, hogy rám kényszerítették a vásárlást. Jó nem fizettem rá sokat, de minek vegyek felesleges dolgokat, ha nincs rá szükségem? Bár lehet, hogy csak én látom így....valahogy az zajlódott le bennem, mint amikor az áruházak meghírdetik az akciókat, de az a termék már nincs és úgy gondolják elviszed a drágábbat, vagy mást még vásárolsz és így ők szállnak ki győztesen nagyobb nyereséggel a pénztárcájukban...

hori képe
hori
Offline
Csatlakozott: 2008/07/12
Hozzászólások:

Az a lényeg, hogy az ipar, a piac mozgásban legyen, ennek te apró kis láncszeme vagy. Ésszerűséget pedig ne keress, nincs és nem is volt. 

- hori -

blue képe
blue
Offline
Csatlakozott: 2008/07/14
Hozzászólások:

...de még milyen apró...valóban nincs benne semmi ésszerű és ahogy elnézem nem is lesz...Mosoly

Kara Zsolt képe
Kara Zsolt
Offline
Csatlakozott: 2010/08/11
Hozzászólások:

Kedves Gaby!

Varázslónak kell lenni, ha úgy tudsz kalkulálni, hogy kerek összeg legyen. A szülőknek mindenképpen ráfizetés, a szabályokat az üzleteknek be kell tartani. Bár ez ügyekben nem vagyok kompetens, mégis kiállok melletted, mert kérdéseid indirect engem is érintenek.

Üdv! Zsolt

"Magyarnak lenni, az adomány, magyarnak maradni, az adottság." Mucsi Antal (Tóni)

blue képe
blue
Offline
Csatlakozott: 2008/07/14
Hozzászólások:

Zsolt, csak felette lehet az összeg alatt nem, és sajnos még egyenlő sem lehet. Tudom, hogy az üzletekben a szabályokat be kell tartani, ez a mérgelődés csak a szabályhozóknak szól. Mosoly

Judit képe
Judit
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21
Hozzászólások:

Engem hála az égnek már nem érint a dolog, de azért teljesen egyetértek Veled. Nem túl szerencsés üzletpolitika,de itthon már megszokhattuk, egyik kezükkel adnak, a másikkal meg elvesznek....Megint  aktualitást hoztál Gabykám Mosoly

Szeretettel: Judit

Szeretettel: Judit

"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint Exupéry

blue képe
blue
Offline
Csatlakozott: 2008/07/14
Hozzászólások:

...de az unoka is nagyon gyorsan cseperedik...bár addigra a szabályok is módosulhatnak, és reméljük fognak is...Mosoly

Judit képe
Judit
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21
Hozzászólások:

Téged olvasva tegnap bizony eszembe jutott Benikém Mosoly))

Szeretettel: judit

Szeretettel: Judit

"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint Exupéry

blue képe
blue
Offline
Csatlakozott: 2008/07/14
Hozzászólások:

...ugye...mondom én....Mosoly

Desert_Rose képe
Desert_Rose
Offline
Csatlakozott: 2008/11/11
Hozzászólások:

Én úgy tudom, a beiskolázási csekkeket elfogadják a papírboltokban és a Tesco-ban is. Lehet, hogy ott is el tudod költeni írószerekre, füzetekre, táskára, tolltartóra, a könyvet pedig megveszed készpénzért. Ugyanott vagy.

- Rose -

„Tőlem ne várjon

blue képe
blue
Offline
Csatlakozott: 2008/07/14
Hozzászólások:

Namármost azért jó gyerekeim vannak és vigyáznak a holmijukra, így minden évben nem kell vennem sem táskát, sem tolltartót. Maradok a könyvnél, mert kettőjük tankönyvét is bőven kifutja és még marad írószerekre is...de mivel létezik Szegeden egy nagyon-nagyon jó papírbolt, ott szoktam vásárolni még évközben is, és a füzeteket nem darabonként veszem meg, hanem csomagonként (A/5-ös 20 db/csomag, spirál 10 db/csomag), így a gazdaságos, de nem Tesco-s...amellett nagyon szeretem a szótárakat, és inkább arra költöm....a fent említett blogban végül is csak arra akartam utalni, hogy igazán kitalálhatnák a váltóját ennek a papírdarabnak is, hátha úgy a pénztárosok munkáját tudnánk megkönnyíteni, mármint azok az emberek akik ezzel fizetnek.

Desert_Rose képe
Desert_Rose
Offline
Csatlakozott: 2008/11/11
Hozzászólások:

Ezekből az utalványokból léteznek kisebb címletek is. A Munkáltató dönti el, hogy milyen címletekben rendeli meg. Biztosan nem gondolkodott túl praktikusan a HR-es. Mosoly)))
Tudom, mert nálunk én rendelem.

- Rose -

„Tőlem ne várjon

blue képe
blue
Offline
Csatlakozott: 2008/07/14
Hozzászólások:

Azt hiszem a 200,- Ft-os a legkisebb címlet, már csak abból gondolom, hogy pár db-ot kaptunk mi is. Jó volna, ha lenne 100,- Ft-os, 50,- Ft-os címlet is, akkor ez a gond is csökkenne, nemcsak nálam, hanem másnál is.Mosoly

anyatka képe
anyatka
Offline
Csatlakozott: 2008/12/16
Hozzászólások:

Igazad van Gaby..... 

Két módja van a fény terjesztésének: lehetsz gyertya, vagy tükör, mely visszatükrözi. (E. Wharton)

blue képe
blue
Offline
Csatlakozott: 2008/07/14
Hozzászólások:

Andikám, köszöntem, hogy így láttad..Mosoly