Ott állnak egymással szemben: a férfi és a nő,

Vonzalmat éreznek, ami teljesen érthető.

A gond az, hogy egyikőjük sem akar már szeretni,

Csak kéjes gyönyörrel akarják egymást etetni!

A nő csalódott, mondván, eddig minden férfival megjárta,

Nincs igaz szerelem, ha van is, ő azt tovább már nem várja.

A férfi sem őszinte, az érzelmeit nem meri átélni,

Gátlásain talán soha nem lesz képes egyedül átlépni.

Egyetlen tényező van, mely őket összeköti,

Sérült lelküket különös módon egybeszövi.

Nem más ez, mit az egyszerre forró s jéghideg szenvedély,

Mert a Szex nagy úr, viszont ennél többre köztük nincs esély!

A nő kiábrándult az eszményi vágyakból,

Már nem is remél többet az izzadt ágyaktól,

Csakhogy szomjúsága egy rövid időre csillapodjon,

A kapzsi világtól egy kis pohár gyengédséget lopjon.

Mindketten bélyegként hordják a sérelmet:

Nincs önzetlen társ, ki karjában dédelget.

Nincs hit, hogy ez még valaha megváltozhat,

A remény oltárán többé nem áldoznak!

A bosszú s számonkérés mindent beárnyékol,

Egyikük sem enged mérges szándékából.

Világfájdalmávál üldözi társát,

Örökös erőszak tölti be házát.

Egyiket sem érdekli, a jövő mit tartogat,

Piszkos szekrényben tartják a megszerzett skalpokat.

Az ember egy pillanat alatt szexuális tárggyá silányul,

A sebzett lelkek pokla a legutolsó részletig kitárul.

Megkönnyebbülés a másikat szenvedni látni,

A tiszta szembesülésnél értékesebb bármi!

S milyen sokan vannak ők, az éretlen emberek,

Mindegyik szenved, s a saját mocskában hempereg!