A BAGOLY ÉS A RIGÓ
  (Szűcs István)

Ott kinn, az ártér rejtekén,
vén fák között, a völgy ölén
megbújva, élt egy vén bagoly.
Odúja fenn volt, ott ahol
repkényfüggönytől zöld a fa,
onnan repül ki éjszaka.
Egy átvadászott éj után
kiült egy ágra, és sután
topogva, fentről körbenéz :
miféle lárma, mily zenész
nótája az, mi itt kereng ,
amint a hajnal földereng?
A szomszéd fáról hallható!
Ott ül egy sárga kis rigó,
víg füttyét ontja szerteszét,
hajnalt köszöntő énekét.
Cifrázza szépen, míg a nap
a lomb fölött ím lángra kap!
A vén erdő is élvezi,
dalával őt is szépíti.
Csupán a baglyunk nincs oda.
Mogorván szól az ostoba :
- Lármád hallgatva kedvesem,
fölöttébb szenvedsz, úgy hiszem!
Eljajgatod a füttyödet,
nagyon csikarhat már begyed!
Elámul apró dalnokunk.
Mitől ily mérges vén uhunk?
Szavával szépen kérdezi
bagoly apót, és szól neki :
- Ne morgolódj bagoly apó,
egérvadász-odúlakó.
Tenéked is szól víg dalom,
e napsütötte hajnalon!
- Ne mondd, hogy nem kell! Nézd a fák,
s a fák alatt a sok virág
nyújtóznak füttyöm hallani!
Nekem kell őket kelteni!
- Sok apró, görgő szőrpamat
a fű között a nyúlfiak,
és ládd, a sombokor mögött
foltos ruhába öltözött
a karcsú lábú őzcsalád,
magára hagyva egy sutát!
 - Nekik mind kell az énekem
e napszikrás szép reggelen!
- Sokkal szebb így az ébredés,
és fényesebb a napsütés!
- Te is lásd hát be vén Uhu,
nem lesz itt abból háború, 
ha elfüttyentem mind a dalt,
amit a reggel most kicsalt!
- Odvadba térve almodon,
pihensz, akár a bársonyon.
Lelkedben ott zeng még a dal,
álomtündér, ha eltakar!

  2010-07-01)