Kedves Aylon!

Egy szót sem írtál a versemröl, mégis minden leírt sorod bizonyitja, hogy mennyire megértetted. Megértetted, mert átélted, milyen hatássalvan egy élő emberre a családi élet. Nem az olvasás, nem a tanulás. hanem az átélt gyermekkor teszi az embert azzá, ami. Van egy nagyon régi idézet, amit a gyüjtésem kezdetén irtam fel valahova:

Az ember az olyan mint egy drágakő. Ahhoz, hogy megálapitsd az igazi értékét, ki kell venned a mindennapi keretböl.

Igen, az embernél a mindennapi keret, az amit olvasott amit tanult, és úgy viselkedik  ahogy a társadalom megköveteli. Az igazi értékét csak akkor ismered meg, ha ebböl a mindennapi mesterségessen elsajátitott énjét, olyan extrem helyzetbe hozod, ahol ő mint ember, nem a társadalom egy jónevelt tagja mükődik. Csak akkor jön elő, minden ember valódi értéke. Például megy valaki előtted be valahova, és a bejárati ajtót elengedi, ami becsukódik. Visszalép, és dadogva bocsánatot kér, hogy ő el volt gondolkodva, és nem is vette észre, hogy te jössz utánna. Ez szerintem egy mesterségessen az idők folyamán elsajátitott, mondhatnánk "inteligencia",vagy jóviselkedés, mert annak aki ezt kiskorátol, vagyis egy olyan környzetben nevelkedett fel, ahol ez normális udvariasság volt, az az ember akárhogy is el van gondolkodva, akkor is nyitvatartja elötted az ajtót, mert ezeket a tetteketnem az esze irányitja, hanem a veleszületett, belenvelt automatikus viselkedése. Ami azt jelenti, ő nem csak udvariassan viselkedik, hanem udvarias is.
 Lehet, sokaknak ez egy kicsinység, szőrszálhasogatás, de a mi életünk legnagyobb élményei, a kicsinységekböl indultak ki. Kérlek bocsáss meg, hogy elfilozófáltam, de ezt mind az hozta ki belőlem amit tőled olvastam, és nagyon is tetszik az amit leírtál.

üdv Tóni

Az alapvetően elfogadott (keresztény) morál átjárja írásodat. Vannak, akik szerint ez a gyengék morálja, de mint tudjuk, a gyengeségből lehet előnyt kovácsolni.
Egyetértek azzal, amit a magázásról írsz (bár máshogy is lehet tisztelni), de hogy a sorstól visszakapja-e az illető? - nem minden esetben.
A világ „elhalad(t)” mellettünk; ebben a Celeb-világban más értékrend uralkodik, ami alól nem vonhatjuk ki magunkat, bármennyire is kapálózunk ellene, az élet minden színterén megjelent az erkölcstelenség, akiknek elöl kellene járni, tisztességben mögöttünk kullognak. Ebbe születik bele, vagy él a gyerek.
A gyereknevelés „minősége” alapvetően a két szülőn múlik, ha egyik fél nincs, természetesen akkor csak az egyiken – ez esetben, amennyire nehezebb anyagilag, fizikailag létezni, annyival könnyebb is lehet értékrendet teremteni egyedül. Megkockáztatom, sokkal céltudatosabban lehet gyereket nevelni önállóan (nincs kivel egyeztetni, vagy harcolni, a gyerek jobban tudja, kire támaszkodhat igazán, stb).
A konvencionális értékeket manapság fenntartani sokkal nehezebb, a nőt belekényszerítette a kapitalizmus a pénzkeresés hisztériájába, ezért a nő alapvető szerepe is átértékelődött.
A nők sokasága nem akar anya lenni (vagy csak sokára, amivel a gyerek egészségét is veszélyezteti), sok esetben a karriert választja, de nem veszi észre, hogy a sikerért cserébe alapja vesztett ember lesz, ha alapvető funkcióját nem tölti be, a gyerekszülést és nevelést nem vállalja.
Nem hiszek abban, hogy az anya ugyanúgy el tudja látni a gyereket, mintha nem hajszolná magát. Természetesen ilyenkor az apára is áttevődnek anyai (háziasszonyi) feladatok, túlzott esetben szerepcsere is lehet (mit is szűr le ebből a gyermek??). Szerintem ez baj. Azt sem hiszem, hogy a sok ezer év alatt kialakult vadászó-háborúzó férfiból konyhatündért kellene faragni, mert a férfi alapja nem az (már gyerekkorában is látszik, ahogy, amit játszik).  Rengeteg válás ebből adódik. (Ha ráérsz, utánajárhatnál, pontosan kik találták ki az egyenjogúságot. - hacsak a cél nem a rombolás volt, maga.)
Én borúlátó vagyok, és azt mondanám, a gyerekkorunkból ismert anyákból egyre kevesebb lesz, a családokból is, és az ezzel összefüggésbe hozható értékek fokozatosan kihalnak.
Még ha eltávolodtam is kissé írásod gondolataitól, kb. ez jutott eszembe.

Szépet írtál, értettem és átéreztem minden sorát. A magázódáson azért elgondolkodtam. Nem. A magázódást a családon belül nem tudom elképzelni, mert nálunk nem volt szokás. Ismerve a magázó és tegező viszony mögött húzódó lelki hátteret, úgy gondolom, a magázódás önmagában nem jelent tiszteletnyilvánítást, de hideg távolságtartást annál inkább. Sokkal közelebb érzek magamhoz egy embert, akit tegezek, és sokkal feszélyezettebb a légkör, ha magázom. Én egyenesen meg fogom tiltani minden családtagomnak, ha nagyon öreg leszek is, hogy magázzanak! Annyira idegenszerű, és annyira természetellenes. A magázódást csak egyetlen viszonylatban tudom elfogadni, méghozzá az üzleti életben, ahol alkalmazom. Sehol máshol. Ha valakit magáznom kell, az már nem állhat soha igazán közel a szívemhez.