CINKEfészek Antológia 3.

95 replies [Utolsó beküldés]
prayer képe
prayer
Offline
Csatlakozott: 2008/06/30
Hozzászólások:

Kedves CINKÉK!

Újabb év telik el a CINKE életében, így itt az ideje gondolkodnunk a soron következő közös megjelenésben.
A tavalyi szerzői jogok, és bekerüléssel kapcsolatos szerződésekkel ellentétben, idén teljesen más logika alapján mérjük fel erőinket. Mivel a szerződést sok tagunk nem tartotta be, kitöltve, aláírva-visszaküldve sem rendelte meg a ráeső kötelező könyveket, vagy éppen felbontatlanul, és még felbontva, hiányosan is visszaküldték, nem véve át azokat, így a szerzői jogokról, és a bekerülés lehetőségéről szerződésnek minősül az
ELŐTAKARÉKOSSÁG.
Persze, kivételek is szép számban akadtak, akik mindent betartva, vagy még azon is túl, vásároltak, sőt, adományoztak rászorulóknak, így adva lehetőséget a könyvben való szerepléshez az irodalmat magas szinten művelőknek. (Köszönjük önzetlenségüket!)

Idén, azaz 2010-ben, megfelelő igény esetén kiadjuk 3-ik Antológiánkat.
A z infláció mértékét követve úgy gondolom, ha az eddigi vastagság és mennyiség a kiindulópont,
2.000.- azaz, kettőezer forintban állapítom meg. Ettől eltérés lehetséges akár lefelé, vagy felfelé irányban is, ez nagyban függ a nyomdával való megegyezésünkön.  Ahogy eddigi könyveinket, úgy a 2010-est is bekerülési költségen kívánjuk forgalmazni magunk és szeretteink között.
Az előtakarékosság nem feltétele a könyvben való szereplésnek. Azért, mert valaki meg tudja fizetni, még nem jogosít fel minket arra, hogy kiadjuk műveit. Ennek eldöntésére egy felállított szakmai zsűri döntésének meghozatala szükséges minden egyes műnél, legyen az irodalom, képzőművészet, fotó, vagy bár mi egyéb, amit a CINKE teljes mértékben felvállalhat. A zsűrit tagjaink közül választjuk, figyelembe véve itteni aktivitását, tehetségét, szakmai rálátását.
Kizáró ok azon alkotók, akik az eddig megjelentekben szerepelve sem vették át könyveiket. Akik kevesebbet vásároltak a szerződéseikben vállaltaknál, azok a megfelelő takarékosság, és a zsűri döntése alapján természetesen bekerülhetnek.
Az előtakarékosság lényege, hogy a nyomdai költségeink fedezete meglegyen, a munkálatok befejeztével átvételkor, fizetni tudjuk a nyomdának.
Az előtakarékosság minden esetben teljes összeggel visszautalásra kerül az alkotó számlaszámára, ha a zsűri nem tartja alkotásait elfogadhatónak.
Mindenkinek önmagát kell ajánlania, önmaga alkotásaiból kell beküldeni elbírálásra.  Minden megkezdett oldal a könyvben 2.000.- azaz kettőezer forint. Tehát, ha valaki 5 oldallal szerepel, annak 5 X 2.000.- = 10.000.- vagyis tízezer forintot kell előre megküldenie az alábbi számlára:

 

Volksbank Zrt. 14100017-60943849-03000000

A számla tulajdonosa: Pécs-Baranyai Origó-Ház Egyesület

A közlemény rovatba írjátok be: ANTOLÓGIA ADOMÁNY 2010 és a nick nevet, vagy a valódi nevet, hogy hamar beazonosítható legyen, kitől jött a pénz

Természetesen, többet vásárolhat mindenki, de ezt is kérem előre jelezni, mert ez emelheti a példányszámot.
Aki nem tudja utalni a pénzt, az személyesen is beviheti az Origó-Házba, cím: 7629 Pécs, Komlói út 94-98.

Minden esetben visszautalásra kerül az a különbözet is, amennyivel esetleg kevesebbe kerül a könyv.
Vagy beszámításra kerül a postaköltségbe, ha valaki ezt kéri. A postaköltséget szintén előre, vagy utánvéttel lehet rendezni.

Műveiteket ide bemásolt hivatkozással, melyek a CINKÉN megtalálhatóak adhatjátok le, vagy szintén ide bemásolva a verseket, prózákat, képzőművészeti alkotásokat úgy, hogy inkább több legyen, amiből válogathat a zsűri.
A zsűri döntése fellebbezhetetlen! Megindokolása nem kötelező.

 

 

Ne feledjétek: Az előtakarékosság maga a szerződés a szerzői jogdíjakról való lemondás, és a megfelelő példányszámok vásárlására. A pénz visszautalása negatív elbírálás esetén, nem vonható felelősségre az Origó-Ház. Negatív elbírálás esetén a pénz visszafizetésére az Origó-Ház teljes felelősséget vállal. Azok nem betartása jogi orvoslással bírnak.

Abban az esetben, ha a könyv többe kerülne, mint 2.000.- forint az eddigi minőséggel, akkor annak különbözete befizetésével vehető, vagy postázható az alkotónak, megrendelőnek.

Tördelés megkezdése csak az előtakarékosság összegének beérkezése után lehetséges, megkímélve magunkat az esetleges fölösleges munkáktól.

Az esetleges későbbi eladhatóság érdekében a Könyv várható címe: CINKEfészek Antológia 3. amit szintén a karácsonyfa alá szánunk.

MINDENKINEK TARTALMAS, NÍVÓS, SZÉP KÖNYVET KÍVÁNOK!

Bartalovics Zoltán
Felelős szerkesztő
prayer@enternet.hu
+36 20 515 5301

prayer

Lénárd József képe
Lénárd József
Offline
Csatlakozott: 2008/08/23
Hozzászólások:

 1.    Itt nincs  "garamond" betű. ezt kell használni? Az ariel amely   jól látható nem megfelelő?

 2.    Sokan nem tudják az oldal az nem lap. Tehát egy oldal az 2000Ft.

  3.    Tehát egy lap / kétoldala van a felejtés kedvéért / 4000 Ft.

  4.    Szerintem az elő és a hátlap nagyon szép. Nem volna ildomos változtazni.

  5.    És ez a legfontosabb. Aki még nem szerkeztett az nem tudja, hogy milyen őrült nagy munka ez. Csak becsülni tudom az alkotókat.

  6.    A határidőt jó volna megadni. / mikorra kell beadni az anyagot.

  7.   Mindenki a beküldendő anyagát szerkessze meg A5 ös méretben a fenti betűmérettel, s már is tudni fogja hogy az antológia 2010 ben hány oldalt, vagy lapot igényel, s aszerint fizet.

  

Legyen bármi amit festenének,
ha szép nekem dal, madárének.

nora képe
nora
Offline
Csatlakozott: 2008/07/22
Hozzászólások:

én jövök ha beférek az anrológiába:) és köszönöm előre a munkát amit levesztek az emberek váláról, és igen előtakarékoskodok:)

nora

András képe
András
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21
Hozzászólások:

Oldalanként a bekerülés 2000 Ft tehát, kérdésem az, hogy ezért jár bizonyos példányszámú kötet, vagy a vásárlás ezen felül fan, s ha igen mennyi lesz a kötetetek várható ára?

 

Judit képe
Judit
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21
Hozzászólások:

Kedves András!

Nem arról van szó, hogy pénzért áruljuk az oldalakat. Non-profit egyesületként nagy megterhelés volt a számos rajtunk maradt kötet, pedig 200 db-ot mi is vettünk promóciós célra. Ezen felül még kb. 130 kötet maradt, ami amiatt történhetett meg, hogy sokan nem tartották be a szerződési feltételeket. Az volt a megkötés, hogy mindenki annyi kötetet vásároljon, ahány oldalon az Antológiában szerepel. Ez alól 1-2 kivételes tehetségű alkotó felmentést kapott, szűkös anyagi helyzetére való tekintettel. Akik többet vettek, azoknak ez úton is köszönjük:) Azonban sajnálatos módon olyanok is akadtak, akiknek el is postáztuk és nem vették át az utánvétes csomagot, így nem csak a könyvek ára, hanem a feladás és még a visszaszállítás postaköltségei is minket terheltek. És sokan a szereplési oldal töredékét vásárolták meg.

Tehát idén ahány oldalon szerepelsz, annyi kötetre kell előtakarékoskodni 2.000Ft/könyv tervezett áron és ezért természetesen a könyvek is járnak. (ennél nem sokkal lehet drágább) Ha ezen felül bármi kérdésed lenne, vagy a válasz nem kielégítő, akkor keress meg akár priviben, akár az origo@origo-haz.hu e-mail címen.

Szeretettel: Judit

Szeretettel: Judit

"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint Exupéry

szucs istvan képe
szucs istvan
Offline
Csatlakozott: 2008/08/24
Hozzászólások:

Figyelembe lehetne venni a valóban nehéz anyagi helyzetűek lehetőségeit. Nem igazán kötelező a keményfedelű kiadás, mert drágábbá teszi. Ha jól emlékszem Hori említette, hogy nem szyvesen finanszírozza mások színes nyomtatást igénylő oldalait, és teljes mértékben igazat adok neki. Lehetne külön képzőművészeti kiadványt mejelentetni. Ez a cinkének is rangot adna egyúttal. Lehetne kereskedelmi forgalomba is kiadni a könyvesboltoknak, ami még mindíg nem jelentene elérhetetlen plusz költséget egy normális kiadónál. És akkor valóban az olvasóknak is adhatnámk valamit. Számtalanszor elmondtam :-  Nekem a művész ott kezdődik, hogy adni akar.  Félre ne értsd az egészet. Nem az észt osztom ! Mégcsak nem is javaslatokat teszek. Csak elmondom neked négány idevágó gondolatom.

Üdv István

Judit képe
Judit
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21
Hozzászólások:

Zoli! Neked pedig üzenem ez úton is, hogy bármiben számíthatsz a munkámra az Antológia 3. elkészülési folyamatában. Amit kijelölsz számomra, szívesen elvégzem:)

 

Szeretettel: Judit

Szeretettel: Judit

"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint Exupéry

András képe
András
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21
Hozzászólások:

Köszönöm szépen, kedves Judit a felvilágosításod, így már mindent értek és korrektnek is találom.

Judit képe
Judit
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21
Hozzászólások:

Örülök, ha segíthettem kedves András:)))

Ölellek: Judit

Szeretettel: Judit

"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint Exupéry

eva képe
eva
Offline
Csatlakozott: 2008/08/30
Hozzászólások:

Juditka!Az idei antológiába szeretnék bekerülni 3 oldalon ,meddig kell az anygot beküldeni és mikor kell a pénzt átutalni?

Üdv:Évi

Judit képe
Judit
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21
Hozzászólások:

Drága Évám! Amíg 3-4 visszajelzés akad csak, addig az sem biztos, hogy lesz idei Antológia. Zolival vedd fel a kapcsolatot, mint Művészeti Vezető talán tud Neked segíteni. De érdektelenség híján, lehet, hogy kudarcba fullad:(

Szeretettel: Judit

Szeretettel: Judit

"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint Exupéry

prayer képe
prayer
Offline
Csatlakozott: 2008/06/30
Hozzászólások:

Blue 6 versét átvettem 5 oldalon a CINKEfészek Antológia 3. -ba.

prayer

blue képe
blue
Offline
Csatlakozott: 2008/07/14
Hozzászólások:

Judit, miért lenne érdektelenség? Ha be akar valaki kerülni az Antológiába csak annyit kell tenni, hogy a fent említett betűtípussal és mérettel beküldi az írását, illetve a fotót, festményt vagy a grafikát, amit szeretne viszontlátni a könyvben.

Szerintem sokkal egyszerűbb, mint tavaly, mert akkor a hivatkozásokat kellett bemásolni, és úgy döntött a zsűri, most viszont mindenki megszabhatja, hogy önmagától mit is szeretne viszontlátni...

CINKÉK HAJRÁ, CSAK GYŰLJÖN AZ ANYAG!!! LEGYEN ISMÉT SZÉP KÖNYVÜNK KARÁCSONYRA!!!!

 

Zsigai Klára képe
Zsigai Klára
Offline
Csatlakozott: 2008/07/31
Hozzászólások:

Nagyon korrekt, és jó ötletnek tartom !  Köszönöm a tájékoztatás, kedves Zoli, és minden közreműködő barátomnak. Magam is megteszem a lépéseket. Utam jó irányban van, már elkiabálni sem merem, mert egy kis idő kell a biztos végszóig. 

Bárhogy is lesz hamarosan ismét teljes vállal veletek, közös céljainkért tudok tenni magam is.

Blue szavaival élve hajrá!

Addig is ölellek benneteket!

 Klári

 

"Adni úgy kell tudni, hogy el is lehessen fogadni.Elfogadni pedig csak azt lehet, amit úgy adnak!" (zsigaiklara)

blue képe
blue
Offline
Csatlakozott: 2008/07/14
Hozzászólások:

CINKÉK! VÁRJÁK A MŰVEKET! TESSÉK KÜLDENI SZORGALMASAN! Mosoly

Tides képe
Tides
Offline
Csatlakozott: 2009/07/08
Hozzászólások:

Én azok között voltam, akik több könyvet is vettem, de még ez is kevés volt.

A 3. számban is szívesen részt vennék, ha Ti is így gondoljátok - az anyagon még gondolkodom, de küldeni fogom!

Desert_Rose képe
Desert_Rose
Offline
Csatlakozott: 2008/11/11
Hozzászólások:

A gond szerintem az anyagi oldallal van. Sokan úgy gondolták tavaly, hogy nekik ingyen jár a könyv, ha már az alkotásaikkal hozzájárultak a könyv sikeréhez. Csupán azt felejtették el, hogy egy ilyen Antológia csak önköltségen jöhet létre.

Most, hogy előre kell fizetni, már nem is olyan vonzó a dolog. Sajnálatos, hogy a kedves alkotótársak így gondolkodnak!!! Szomoru

- Rose -

„Tőlem ne várjon

prayer képe
prayer
Offline
Csatlakozott: 2008/06/30
Hozzászólások:

A kék könyv 1.300.-  forintba került, pontosan annyiért is adtuk át mindenkinek, ez 300 példányban készült.
A sárga 1.400.- forint volt, az is ennyiért kelt el, de itt még volt egy 300.- forintos DVD melléklet is. Ez 500 példányos lett.
82 nyomdával vettem fel a kapcsolatot anno, és szerencsémre, az egyik pécsi adta a legolcsóbb ajánlatot, s mind ezt keménykötéssel, amit más nyomdák puha fedővel sem közelítették meg.
Ha ilyen feltételeket kaptunk, és kapunk eztán is, dőreség volna nem kihasználni.

Mint jeleztem, 2.000.- forint előtakarékossággal, akár havonta, vagy ahogy tetszik utalni lehet a megtakarításokat. De hogy mennyibe fog kerülni, arra nem tudnak árat mondani még, hiszen sem tartalom, sem színesanyag nincs leadva. Nem beszélve a példányszámról.

Ha lesz Antológia, és kevesebbe kerül, mindenkinek vissza lesz utalva a különbözet. Idén nem lesz melléklete, tehát, szerintem kijön darabja 2.000.- forintból.

És mint olvashattátok, a pénz még nem minden. Csak nívós, az alkotótól elvárt legjobbak kerülhetnek be, ha már egyszer eljuttatjuk a világ nagyobb egyetemeihez, könyvtáraihoz.

Valamikor szeptember elejére le kell adnotok a műveiteket ahhoz, hogy végezhessünk mindennel, és karácsonyra fa alatt tudhassuk úgy, mint eddig.
Ha érdektelenség mutatkozik, az előtakarékoskodóknak visszautaljuk a pénzt.

Szerintem, aki elolvassa az összes bejegyzésem itt nem csak felületesen, annak nem maradhatnak kérdései.

prayer

sleepwell
Offline
Csatlakozott: 2009/06/29
Hozzászólások:

Számíthattok rá, hogy elkészítem az Antológia 3. borítóját! (ha igényt tartotok rá.)

Szeretettel: klári


prayer képe
prayer
Offline
Csatlakozott: 2008/06/30
Hozzászólások:

Kedves Klárika!
Nagyon számítunk rá, és szuper és köszönjük! Mosoly))

prayer

Könyves Tóth Enikő képe
Könyves Tóth Enikő
Offline
Csatlakozott: 2008/07/27
Hozzászólások:

A közremüködésemet szeretettel felajánlom,
 


Könyves Tóth Enikő képe
Könyves Tóth Enikő
Offline
Csatlakozott: 2008/07/27
Hozzászólások:

Bizony eljutott a világba és legnagyobb könyvtárakba eddig is:))))


hori képe
hori
Offline
Csatlakozott: 2008/07/12
Hozzászólások:

Lehet tudni valamit arról, hogyan állunk az antológiával? Mennyí tényleges jelenkező van, stb.?

Lassan vége az augusztusnak is...

- hori -

prayer képe
prayer
Offline
Csatlakozott: 2008/06/30
Hozzászólások:

Mindössze, amit itt olvashatsz. ...Ennyi.
De nem baj, akkor más módon lesz, és más, ami már kezd körvonalazódni. Egy biztos, szeptemberi CINKE fészEKFesztivál után már nem fogadok jelentkezőket. Akkor mint mondtam, más lesz.

prayer

anyatka képe
anyatka
Offline
Csatlakozott: 2008/12/16
Hozzászólások:

Az alábbi mesémmel szeretnék bekerülni az antológiába: 

http://www.origo-haz.hu/cinke/cinke/node/11831

Köszönöm:)

Két módja van a fény terjesztésének: lehetsz gyertya, vagy tükör, mely visszatükrözi. (E. Wharton)

müttymürütty
Offline
Csatlakozott: 2010/07/29
Hozzászólások:

Egyik barátom azt mondta, hogy hülye vagyok, ha kihagyok egy ilyen alkalmat, meg, hogy abba kéne hagyni az önsorsrontást, viszont az ide feltöltött műveim még nem kiadásérettek.

Szerintem két oldalt előtakarékoskodok, maholnap, max hétfőn beviszem a Szervezethez a pénzt, közben töltök fel rendes verset.

 

Remélem sokan leszünk és főleg elegen az Antológiához!

 

Kedves hezitálók:

Igen jutányos ez az ár és a halhatatlansághoz a nyomdán keresztül vezet az út! Mosoly

 

üdv

 

mütymürütty


Desert_Rose képe
Desert_Rose
Offline
Csatlakozott: 2008/11/11
Hozzászólások:

Kacsint

- Rose -

„Tőlem ne várjon

András képe
András
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21
Hozzászólások:

 

Lenne kérdésem!

Folyamatos tördeléssel emelitek be a verseket vagy 1 vers 1 oldal?

prayer képe
prayer
Offline
Csatlakozott: 2008/06/30
Hozzászólások:

Kedves András!

Ahogy eddig is volt: folyamatos tördeléssel, de ahol megoldható, ott egy vers, egy oldal.
Ha a két Antológiát nézem, az folyamatos, és nagyon szép Mosoly

prayer

arculat képe
arculat
Offline
Csatlakozott: 2010/08/20
Hozzászólások:

Üdvözlök mindenkit.

Még új tag vagyok, a napokban regisztráltam, és érdeklődnék, hogy ennek ellenére is nevezhetek-e az Antológiába, 1 verssel ?  Köszönöm előre is..

A szándékhoz gratulálok a szervezőknek, korrektnek tartom minden vonalon, ismerek olyan közösséget, ahol irdatlan pénzeket akar a szervező legombolni a tagoktól, legyen az versíró-pályázat, vagy könyvkiadás.

Üdvözlettel:

Zsolt


prayer képe
prayer
Offline
Csatlakozott: 2008/06/30
Hozzászólások:

Kedves arculat!

Köszönjük jelentkezésed, igen, benne lehetsz Te is az Antológiában. Mosoly

prayer

prayer képe
prayer
Offline
Csatlakozott: 2008/06/30
Hozzászólások:

Úgy gondolom, mindenféle határidő lejárt. Aki még nem küldte el verseit - prózáit, képzőművészeti alkotásait, fotóit, bemutatkozását esetleg, vagy nem utalt a megadott számlaszámra a fent leírt feltételekkel, azok október 3-a éjfélig még megtehetik. Máskülönben kimaradnak a könyvből, hiába jelezték bekerülési szándékukat.

Az alkotónak mindössze az a feladata, hogy eldöntse, hány oldalon szeretne megjelenni és mely műveivel, s ennek arányában utalja a megadott számlára a bekerülési költséget.

Úgy vélem, ennél korrektebb és egyszerűbb dolgot már nem ajánlhatok fel.

Olvassátok el figyelmesen a legelső bejegyzésem a lap tetején!

prayer

blue képe
blue
Offline
Csatlakozott: 2008/07/14
Hozzászólások:

...és azokkal az alkotókkal mi történik, akik, történetesen csak 3-a után kap/kapnak fizetést, és csak utána tudnák elutalni a pénzt? ...azt hiszem akkor én ebből most kimaradok...művem elküldve, de a pénzt csak később tudnám utalni...ez van...Beteg

prayer képe
prayer
Offline
Csatlakozott: 2008/06/30
Hozzászólások:

Kedves Gaby!

Nálad a szándék már meg volt, mivel küldtél nekem verseidből. De kérlek, ebbe a fórumba is másold ide, vagy tedd ki a lénkjét, hogy ne kelljen keresgélnem a számítógépemben, a levelezések között.
Egyébként, májusban lett kifüggesztve a felhívás. Így bizton állíthatom, június, július, augusztus és szeptember 3-a után is volt fizetés. Kérlek, ha szeretnél a könyvben megjelenni, mihamarabb utald a vélt összeget a verseiddel együtt.

prayer

blue képe
blue
Offline
Csatlakozott: 2008/07/14
Hozzászólások:

...ja, csak az akarat nem...Mosoly Tudod az ember életében fel kell állítania egy sorrendet, és nálam jelen pillanatban a könyv volt az utolsó, ezért nem is figyeltem arra, hogy az összeget mikor kell átutalni...de szerintem ezen nem fogunk összeveszni...ígérem jelezni fogom itten, hogy mikor utaltam...Mosoly

Megértésed köszönöm! Mosoly Beteg

Linkek:

Parányi gondolat

http://www.origo-haz.hu/cinke/cinke/node/10633

Mikor úgy

http://www.origo-haz.hu/cinke/cinke/node/10436

Szövött álmok

http://www.origo-haz.hu/cinke/cinke/node/10137

Néha félek

http://www.origo-haz.hu/cinke/cinke/node/10035

Tavaszi csend

http://www.origo-haz.hu/cinke/cinke/node/9969

Te vagy...

http://www.origo-haz.hu/cinke/cinke/node/9726

LONA képe
LONA
Online
Csatlakozott: 2009/05/23
Hozzászólások:

Drága Zolikám!

 

Nálam nem volt előre a szándék, az idén,.....én vettem tízet  tavaly, benne voltam, igaz, 9-et fizettem ki, 7-et felajánlottam az Origórádió hallgatóinak!  :

Majd megyek  októberben, azt az egyet, amit még nem fizettem ki, elhozom, Mosoly természetesen fizetem Mosoly

Mindenkinek sok sikert!   Szeretettel: LONA  Mosoly


nora képe
nora
Offline
Csatlakozott: 2008/07/22
Hozzászólások:

Zolikám

 a LIGET, és a

TÜKÖR  című festményemmel szeretnék részt venni

a MÁRIAMAGDOLNA FÁJDALMA,és

a MÉG A FÉNY IS BÁNT  grafikámmal ez 4 oldal 2 lap 8000 ft. utalom:)

és köszönöm:) GÓGUCZ NÓRA

nora

Zsigai Klára képe
Zsigai Klára
Offline
Csatlakozott: 2008/07/31
Hozzászólások:

Kedves Zoli!

Érdeklődök, hogy az átutalt összeget megkaptad-e, még korábban küldtem! Müveimet, és azok linkjeit is megküldtem már. Kérlek jelezd, van -e még restanciám?

Szeretettel:Klári

"Adni úgy kell tudni, hogy el is lehessen fogadni.Elfogadni pedig csak azt lehet, amit úgy adnak!" (zsigaiklara)

Taygeta képe
Taygeta
Offline
Csatlakozott: 2009/08/30
Hozzászólások:

Kedves Zoli!

Ezt a három versem szeretném az Antológiába.  5-6 oldalnyira gondoltam, ha még kellene hozzá írni, akkor szólj kérlek, hogy egy rövidebb verset is adjak meg, vagy lehet hosszabb is talán belefér. Ha a bemutatkozás hosszúra sikeredett jelezd kérlek, akkor veszek el belőle. A fényképet most töltöttem fel ide az oldalra. Köszönöm a segítséged!

szeretettel Klára

 

Vallomás                                            http://www.origo-haz.hu/cinke/cinke/node/ 8974

Gondolsz-e rám?                              http://www.origo-haz.hu/cinke/cinke/node/ 11641

Kincsem                                             http://www.origo-haz.hu/cinke/cinke/node/ 11507

Bemutatkozás:

GYÖRGY VIKTÓRIA KLÁRA - "Taygeta"

Csongrádon 1959. október 18.-án születtem. Három gyermek édesanyja vagyok. Verseket pár éve kezdtem el írogatni, néhányat meg is videósítottam. Nagyon érdekel a keleti kultúra hitvilág. Szívesen olvasok a misztikus, megmagyarázhatatlan témákról. Minden zenét meghallgatok. Hiszem, hogy a türelem és a jó szó, előbb – utóbb mindenki szívét megérinti. A jóság mindenkiben benne él, csak azt egyesekben
nehéz felszínre hozni. Az ember életében vannak vissza nem térő varázslatos pillanatok. Az első csók. Az első szerelem, amikor megpillantjuk a nagy „Ő-t és látjuk, hogy a fény a szemében csak nekünk csillog. A gyermekek születése, új életet adni kimondhatatlan boldogság. Ha a szeretet, a türelem, mások értékének elismerése irányítaná életünket, napjaink szebbek, tisztábbak és boldogabbak lennének.
Köszönöm mindenkinek a lehetőséget, hogy a verseim megjelenhetnek a Antológiában.

6 db könyvet szeretnék rendelni.

"Egy kapcsolat igazi próbája, hogy bár nem értünk egyet, nem eresztjük el egymás kezét."    -      Alexandra Penney

gubanc képe
gubanc
Offline
Csatlakozott: 2009/02/07
Hozzászólások:

És ki kerülhet bele, én erről semmit sem tudok. Van valami zsűri, vagy efféle?

Tényleg nem tudok erről semmit.

gubanc

gubanc

prayer képe
prayer
Offline
Csatlakozott: 2008/06/30
Hozzászólások:

Kedves Veronika!

Ezt a fórumot, ezt az információt május 29-én osztottam meg veletek. Ha veszed a fáradságot és felmész a lap tetejére, olvashatod a közlenyényt. De ha még eztán is maradnának kérdéseid, akkor lejjebb görgetve mindent megtalász.
Kérlek, a CINKE programot és a honlapot teljes terjedelmében használd, akkor mindenről tudni fogsz.

Válaszom.: IGEN
Igen, bekerülhetsz Te is, igen, van zsűri, és igen, a feltételek betartásával sem garancia a beválogatás, ha nem "minőségi", a magyar nyelv és helyesírás szabályainak nem megfelelő műveket küldesz be.

prayer

gubanc képe
gubanc
Offline
Csatlakozott: 2009/02/07
Hozzászólások:

Ha otthom majd lesz gépem szívesen megtestem.

De most könyvtárból netezek amiért fizetni kell.

Ha nem vesz cigit magának egy erős dohányos hanem inkább erre költi a pénz elég nagy lemondás.

Ezért nem tudok mindent végig pásztázbi mert az idő itt pénz.

Sajnálom: gubanc

gubanc

Tides képe
Tides
Offline
Csatlakozott: 2009/07/08
Hozzászólások:

Ezt a két verset javaslom:

Éjszaka                     http://www.origo-haz.hu/cinke/cinke/node/12596

Szeresd a Világot!         http://www.origo-haz.hu/cinke/cinke/node/12595

 

Köszi: Edit

Sárkány Sándor képe
Sárkány Sándor
Offline
Csatlakozott: 2010/09/24
Hozzászólások:

Szeretettel: Sanyi

Sárkány Sándor képe
Sárkány Sándor
Offline
Csatlakozott: 2010/09/24
Hozzászólások:

Szeretettel: Sanyi

Sárkány Sándor képe
Sárkány Sándor
Offline
Csatlakozott: 2010/09/24
Hozzászólások:

Szeretettel: Sanyi

Judit képe
Judit
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21
Hozzászólások:

Csak ha Ti is úgy gondoljátok 2 oldalon 3 vers:

Ha majd...

Ármányos szerelem

Alexandrámnak

 

Szeretettel: Judit

"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint Exupéry

blue képe
blue
Offline
Csatlakozott: 2008/07/14
Hozzászólások:

Megígértem, tehát szólok. Átutalva: 2010. október 04-én 10.000,- Ft. Köszöntem a türelmet! Mosoly

Judit képe
Judit
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21
Hozzászólások:

Zoli!  Ma kiküldtem számos CINKE tag részére egy értesítő levelet, várj még a visszajelzésekre!

Köszönöm!

Szeretettel: Judit

"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint Exupéry

kemendytoda
Offline
Csatlakozott: 2008/11/14
Hozzászólások:

Juditka! Légy szives a nevembe  kivválasztani és berakni a képeket.De csak 2000.- lesz maximum.Üdv.J

arculat képe
arculat
Offline
Csatlakozott: 2010/08/20
Hozzászólások:

A nevezett versem:

Hagymazaj

http://www.origo-haz.hu/cinke/cinke/node/12052

 

A pénzt rövidesen átutalom.

Köszönettel:

Zsolt