Dyslexiasok színháza

anyatka képe
Published in

Dyslexiasok színháza

Büszke vagyok a fiamra, és meg szeretném veletek osztani.

A Dyslexias Gyermekekért Baranyában Egyesület 10 éves. Ez alkalomból konferenciát rendeztek,melynek programjaként tegnap este 6 órakor a Nevelési Központ színháztermében bemutatták a gyerekeink, mire képesek. Még februárban kaptuk a hírt, hogy lesz ez a lehetőség, sok gyerek jelentkezett a város több iskolájából. Huszonketten mesét szerettek volna előadni, tizenárman bábozni akartak. A bábozós csapatot Szabó Zsuzsa bábművész tanította. A gyerekek találták ki mit adjanak elő, s közösen készítették el a bábokat, kellékeket. A fiam a mese csoportba jelentkezett, őket Füsti Molnár Éva színművésznő vezette be a színjátszás rejtelmeibe. Szombatonként találkoztak, összesen tíz próba előzte meg a bemutatót. Lázár Ervin meséiből adták elő, a Bikfi-Bukfenc-Bukferenc, és a Szörnyeteg Lajos jaj, de álmos című jeleneteket. Bencém az utóbbiban Egér Elek bőrébe bújhatott. Nagyon-nagyon ügyesek voltak! Bevallom izgultam érte rendesen. A nézőtér megtelt, sokan kíváncsiak voltak rájuk, és úgy gondolom nem bánták meg. A tapsot, amit kaptak megirigyelhették volna az igazi színészek is. Na jó, tudom itt azért ott volt egy jó nagy adag elfogultság is, de ez nem kisebbíti az eredményt, az én büszkeségemet. Nektek még megsúgom, bizony a könnyeim is kicsordultak a taps alatt, s még most is, miközben leírtam ezt ide, mert, hogy mit is jelent ez az egész, azt igazán csak az érti aki közel van hozzájuk.

ui: Elnézést, hogy idetettem, de a blogba nem tudtam odavarázsolni a képet.... 

Zsuska képe
Zsuska
Offline
Csatlakozott: 2010/09/12
Hozzászólások:
Andikám ma olvastam... Büszke

Andikám ma olvastam...

Büszke vagyok minden kisebb, nagyobb nehézséggel küzdő gyermekre látatlanban is.

Fiadat szeretettel ölelem veled együtt. Tudod, minden szavadat átérzem! Mosoly

Zsuska                                              

Judit képe
Judit
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21
Hozzászólások:
Drága Andikám, joggal vagy

Drága Andikám, joggal vagy büszke a fiadra:))))

Ölellek: Judit

Szeretettel: Judit

"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint Exupéry

anyatka képe
anyatka
Offline
Csatlakozott: 2008/12/16
Hozzászólások:
Köszönöm Judittom:)))) puszik

Köszönöm Juditom:)))) puszik

Két módja van a fény terjesztésének: lehetsz gyertya, vagy tükör, mely visszatükrözi. (E. Wharton)

se képe
se
Offline
Csatlakozott: 2008/07/18
Hozzászólások:
Gratulálok ! Klassz érzés

Gratulálok ! Klassz érzés lehetett! Tudom milyen...én is akkor vagyok boldog anya, ha a gyerekeimnek jut siker,öröm...nagyon jó,hogy feltetted:)))

anyatka képe
anyatka
Offline
Csatlakozott: 2008/12/16
Hozzászólások:
Drága se, köszönöm szépen!!!!

Drága se, köszönöm szépen!!!! Mosoly)))) Andi

Két módja van a fény terjesztésének: lehetsz gyertya, vagy tükör, mely visszatükrözi. (E. Wharton)

leka képe
leka
Offline
Csatlakozott: 2008/10/05
Hozzászólások:
Büszke is lehetsz!! Amit

Büszke is lehetsz!! Amit erőfeszítés árán, összefogás eredményeként produkálnak, az mindíg elismerést érdemel. A fiaddal legyél csak elfogult:))) Minden sikerének így örülj!
Öllek: Éva

anyatka képe
anyatka
Offline
Csatlakozott: 2008/12/16
Hozzászólások:
Köszönöm kedves Éva!! :))))

Köszönöm kedves Éva!! Mosoly))) ölellek: Andi

Két módja van a fény terjesztésének: lehetsz gyertya, vagy tükör, mely visszatükrözi. (E. Wharton)