Büszke vagyok a fiamra, és meg szeretném veletek osztani.

A Dyslexias Gyermekekért Baranyában Egyesület 10 éves. Ez alkalomból konferenciát rendeztek,melynek programjaként tegnap este 6 órakor a Nevelési Központ színháztermében bemutatták a gyerekeink, mire képesek. Még februárban kaptuk a hírt, hogy lesz ez a lehetőség, sok gyerek jelentkezett a város több iskolájából. Huszonketten mesét szerettek volna előadni, tizenárman bábozni akartak. A bábozós csapatot Szabó Zsuzsa bábművész tanította. A gyerekek találták ki mit adjanak elő, s közösen készítették el a bábokat, kellékeket. A fiam a mese csoportba jelentkezett, őket Füsti Molnár Éva színművésznő vezette be a színjátszás rejtelmeibe. Szombatonként találkoztak, összesen tíz próba előzte meg a bemutatót. Lázár Ervin meséiből adták elő, a Bikfi-Bukfenc-Bukferenc, és a Szörnyeteg Lajos jaj, de álmos című jeleneteket. Bencém az utóbbiban Egér Elek bőrébe bújhatott. Nagyon-nagyon ügyesek voltak! Bevallom izgultam érte rendesen. A nézőtér megtelt, sokan kíváncsiak voltak rájuk, és úgy gondolom nem bánták meg. A tapsot, amit kaptak megirigyelhették volna az igazi színészek is. Na jó, tudom itt azért ott volt egy jó nagy adag elfogultság is, de ez nem kisebbíti az eredményt, az én büszkeségemet. Nektek még megsúgom, bizony a könnyeim is kicsordultak a taps alatt, s még most is, miközben leírtam ezt ide, mert, hogy mit is jelent ez az egész, azt igazán csak az érti aki közel van hozzájuk.

ui: Elnézést, hogy idetettem, de a blogba nem tudtam odavarázsolni a képet....