Zsoló - Beszélgetések magammal ... vers
Nora - Varázslat.... festmény
zsoló - Öregkoromra ...vers
Szűcs István - Nosztalgia ..vers
Lácai Mihály - Költemények .. vers
Tamiska - Szeptember "Hol vagy?" ... vers
Kemendytoda - Hány óra?. .. fotó
Skorpio - Kováts Péter - Párhuzamos végtelen. ...hangos vers
Egészségügy és amerikai önéletrajz...
- blue's blog
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Azért a tegnapra is kijutott a jóból...íme:
Úgy gondoltam, hogy kicsi táncoslábú fiamat elviszem a dokihoz, mert fáj a háta. Sikerült megbeszélni az ortophédiás dokival, hogy holnap 12-14 óra között fogadjon minket. Természetesen már az elején elakadtunk az egészségügy különféle csapdáiban.
Először is elővettem a táskám picike rekeszéből a beutalót. Sorbaálltam a folyosó végén található lereluxázott ablaknál, majd cirka fél órás várakozás után közölték, hogy x szobához mejünk és adjuk be a beutalót a nővérnek. Sokáig nem jött ki senki. Az emberek ennek ellenére csak jöttek. Végre egy kedves nővér bevette a beutalót és elkezdődött a rendelés. Fél háromkor két órás várakozás után be is kerültünk. A doki megvizsgálta gyerkőcöt. Semmi rendellenességet nem talált, de biztonság kedvéért elküldött a gyerekklinikára egy rötgenre. Ekkor már háromnegyed három volt, és mondták, csak időpontot fognak adni, hívatkozzak arra, hogy táncol és akkor hamarább megcsinálják a kért vizsgálatot, illetve jövőhéten kedden menjek vissza az orvoshoz.
Jó az idő. Séta a klinikák között. Megérkeztünk a gyerekklinikára. Felmentünk a rötgenhez. Kopogtam, majd egy nővér nyitott ajtót. Következő beszélgetés zajlott le:
- Jó napot kívánok!
- Jó napot. - unottan - Mit szeretne? (mondjuk egy kiló kenyeret, két liter tejet...stb.)
- Ezzel a beutalóval küldtek át az ortophédiáról, egy felvétel kellene. - nyújtom át a papírt.
- Csak időpontot tudok adni - és már szaladt is a naptárhoz. Közben másik két kolléganő is megjelent és gyorsan megbeszélték, hogy kinek melyik időpont a megfelelő, így a "fotó" aktuális dátuma jövőhét péntek lett. Amit persze közölt is velem.
- Nem lehetne korábban? Az eredményt vissza kellene vinnem jövéhéten kedden és gyermek táncol, szóval fontos lenne.
- Jó, rendben. Akkor legyen jövőhéten pénteken 8 óra.
Ránéztem, és elnevettem magam. Nem így értettem, hogy korábban, hanem talán dátumilag korábban. De közölte, hogy más beteg is van és kész. Kérdeztem, hogy igazolást tudnak-e adni, mert hát akárhogy is nézem akkor iskolaidő van. Nem. Azt kérjek a dokitól. - és becsukta az ajtót.
Szóval arra a következtetésre jutottam, hogy nekem sem könnyű különféle orvoshoz időpontot kérni, de egy gyereknek, akinek valóban nagy szüksége volna erre a vizsgálatra még nehezebb, hiszen iskola is létezik. Egy igazolást kiadni meg amint tapasztaltam most igencsak nehéz megírni. Nem is tudom, hogy mi lesz az egészségüggyel.
Kifelé menet nagyobbik gyerekem felhív, hogy neki amerikai stílusú önéletrajzot kell írnia, és kellene a segítség. Csak úgy félhangosan nevetve megjegyeztem: "Robikám, a magyar nem jó?" - de azt hiszem ezt már félig a letett telefonnak mondtam, mert kétrétgörnyedve nevettem ezen a hülyeségen....
...míg az autóig elsétáltam addig csak ismételgettem - egészségügy és amerikai önéletrajz...szóval tegnap is tanultam valamit....
2010, április 8 - 23:55
#2
Ez van. Köszönöm, hogy olvastad.)))
2010, április 13 - 15:35
#3
Kedves Gaby! Én ezt minden nap megélem, csak a túloldalról - benne dolgozom. - Hááát így sem könnyű. Ezt az időpontosdit nem az egészségügyi dolgozók találták ki, hanem az OEP.
Sajnos ma legkevésbé szól bármi a betegről, arról szól, hogy az OEP mit, mikor és miért fizet, minden más másodlagos. Nem könnyű így vizsgálni és gyógyítani - közben meg még csepülnek is...mert ezek az elfásult mi nem sokat tudunk tenni (még főnökünk is van, akinek meg kell felelni - belehalnak a "sok munkába"). A legkönnyebb arra kiakadni, aki a közelben van - érdekes, csak lefelé lehet ütni, felfelé (minisztérium) senki sem kiabál, pedig javasoltuk már párszor mi is, de ilyenkor csak legyintenek, hiszen addigra már kikiabálták magukat az egyébként időnként jogosan mérgelődő emberek.
Bizakodjunk közösen: - egyszer megszűnik a vizsgálati limit - egyszer nem a hivatástudatunkra hivatkoznak (erre nem kapunk kenyeret) - egyszer kapunk normális fizetést - egyszer újra jókedvünk lesz - egyszer eldorado...
Remélem sikerült a vizsgálat és táncolhat a gyermek! Puszi Edit ! 
))
2010, április 14 - 00:16
#4
Kedves Edit!
Nekem különösképpen az időpontot adó hölggyel nem egyezett a véleményem. Tudom munkaidő végére estünk be és fáradtak, türelmetlenek, de aki az egészségügyet választotta az legyen fitt és kedves, főként, ha gyerekosztályon dolgozik. Nem szabad unott képpel hozzáállni a dolgokhoz, mert az a gyerek számára sem jó, de szülőnek sem. Akik az egészségügy területén dolgoznak, akárcsak a kereskedelemben, legyenek mindig mosolygósak. Szerintem senki sem tartott fegyvert a fejükhöz, hogy ezt a hivatást válasszák, mert ez egy hivatás...és még sorolhatnám, hogy a tanárok, óvónénik és legyenek mosolygósak...tudom a 8 órában különféle gondokkal a mai világban nem könnyű mosolyogni és nem únott képpel beszélni....de, ott az a híres de...mint észrevetted a szóáradatomban, én is csak mosolyogtam, akárcsak az amerikai stílusú önéletrajzon, mert hiszem azt, hogy mosolyért és kedves szóért az ember ugyanazt kapja,...nos, a kivétel néha erősíti a szabályt....
ui.: e vizsgálat hiányától függetlenül is táncol, és fog is, mert jelen pillanatban fiamnak ez az élete...szóval mosolygunk mindketten...
Nagyon köszönöm, hogy leírtad véleményed.
szeretettel, mosolygva: gaby)))))
2010, április 15 - 13:53
#5
Gabykám! Amikor csak tehetem fülig ér a szám! - nézd: ))) !!!!
De ugrok erre a nekünk "ez hivatástudat"-ra - mint mondám erre nem adnak kenyeret, a gázszámlámat sem tudom belőle kifizetni. Nem tartottak pisztolyt a fejemhez, hogy ezt válasszam, de nem is választottam - óvónő szerettem volna lenni, imádom a gyerekeket - belőlük még minden lehet! - de ide vettek fel - jobb híján ezt csinálom, persze ennyi év után már megfertőződik az ember és elhivatott - és igazán nem fásulna el, ha az emberektől néha mosolyt és nem szidalmazást kapna - olyanért is, amiért abszolút nem tehet. (magamról beszélek, nem arról, akivel afférod volt). Nemrég temettem el a párom - az elmúlt héten nemhogy mosolyogni, de megszólalni sem igen tudtam, még a köszönéshez is alig volt erő, de muszáj volt dolgoznom, egyrész, hogy megéljek, másrészt, mert nem igazán tudnak helyettesíteni. A velem szembenálló mindezt nem tudhatja, csak azt látja, hogy egy lógó orrú ember ül vele szemben (nem gyermekosztályon dolgozom). - Ne haragudj meg rám, de olyan jó volt elmondani valakinek, vagyis Neked, mert látom, azért valahol értesz engem itt a túloldalon.
Köszönöm, hogy válaszoltál és remélem minél előbb lesz újra erőm Veled együtt mosolyogni! Üdv. Edit
Ui. Az a fontos, hogy mindenki csinálja azt amit szeret - lehetőség szerint, hát hadd menjen a tánc! - amúgy milyen tánc?
2010, április 19 - 00:19
#6
Köszönöm ismételt ittjártad.)))
2010, április 15 - 16:00
#7
A többiben nem vagyok komptens, de az önéletrajz amerikai típusú, és nem stílusú. Ami mellesleg napjainkban a legelfogadottabb forma. Ma már csak így érdemes beadni egy pályázatot, mert a folytonosan írt hagyományos önéletrajzot senki nem olvassa el. Nincs rá kapacitása a leterhelt HR-eseknek. Én már csak tudom.... ))
2010, április 19 - 00:20
#8
Örülök, hogy legalább egy személy tudja...az irodalomtanár is rosszul említette a nebulóknak, de sebaj...egy a lényeg, hogy Te segítettél...talán egyszer megtanulok helyesen írni, ill. fogalmazni. Köszönöm.))))
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Szeretem a mindennapi élet visszásságairól szóló hétköznapi bosszúságot okozó történeteidet:)) Ez is tanulságos volt és sajnos ismerős...
Szeretettel ölellek Gabykám: Judit
"Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."