Johannes R. Becher:

IGY JÖTTÉL FELÉM

Egy őszi nap, akár a többi ezrek:
ajtócsapódás, hervadt, őszi fény.
Erdőben ültem, levelek lepergett
sorsán merengve: hova, merre lesztek -
s akkor jöttél felém.

Körülfolyt a köd, s gomolygott fölöttem,
bár elfakult a rétek zöldje már,
még egyszer hajtott és virágba szökkent
sebes időnk többé tán el se röppen -
csak lenne örök, örökös a nyár!

Elrévedtem a hideg szélben állva.
Zilált volt nyári békém, a remény -
a költöző madárral kelve szárnyra
tartottam ismeretlen messzi tájra -
s akkor jöttél felém.

Egy őszi nap, akár a napok ezre
A köd csak szüntelen szitált, de én
az útra léptem ki, a fényt keresve,
hogy az örök nyár honába vezetne:
és ott jöttél felém.